Egyébiránt a tegnapi nap folyamán voltam a ZMNE-n beiratkozni, végighallgattuk a mindenféle tájékoztatókat, összehaverkodtunk, ökörködtünk egy sort. És mivel törekszem a közhelyek számának drasztikus lecsökkentésére, nem írom le, hogy elsős koromban voltam így bezsongva utoljára. A bemutató alatt amúgy a Neptun csak háromszor fosott csak be, bár nekem mondjuk a sajátom eddig mindig működött. Elhatároztuk, hogy megírjuk a biztpol szakosok himnuszát, méghozzá a Sabbath örökbecsű Paranoidjának dallamára. Yo.
Egyébként szeretem a Neptunt eddig. Az imént két kattintással fizettem be a tandíjamat (mielőtt retardoznátok: a szakomból nem indult ANÁ, csak ANK), és már minden megy is, a tárgyainkat pedig holnap kapjuk meg, ha igaz amit a Tanulmányi Osztályon mondtak. Bár mondjuk kiváncsi lennék, hogy egy 33 kredites félévben miért pont a politikatörténet 6 pontos (FYI: ez lesz a max kredit, innen már csak max 4 kreditesek lesznek). Ja és kedden kezdünk, 8-kor, politikaelmélettel (POLELM). Hétfőn meg évnyitó.
És elhatároztam: ha vért izzadok is végigcsinálom.
Nagy kalappal! :*
Miért ne csinálnád végig? Pont te…:)