Kitaláltam egy kis játékot. Megneveztem hat (jelen esetben hét, de a páros befogadóképessége és intelligenciáját tekintve majdnem azonos, így egynek számolandó) embert és mindegyikőjüknek egy albumot. Olyan lemezeket ajánlottam, amiről feltételezem, hogy könnyebb befogadni számukra. (Igen, ezért Mefi az egyetlen a mezőnyből, aki indielemezt kapott 
) Hallgassátok meg többször, ízlelgessétek és írjátok meg a véleményeteket kommentben. Ha csak egyszer pörgetitek végig és nem figyeltek oda a zenére, akkor inkább ne is írjátok le a véleményeteket. Naszóval, induljon most a gyász, bár úgyse fogja senki sem megcsinálni, de legalább elütöttem valamivel azt 10 percet, amíg kitaláltam, hogy kiknek mit és amíg megírtam a poszt.
Axes & Dasler: Boards of Canada – Geogaddi
Balázs: Four Tet – Rounds
Maniakus: Boards of Canada – Campfire Headphase
Mefi: Fink – Biscuits for Breakfast
sHaMaLt: Hooverphonic – A New Stereophonic Sound Spectacular
suexID: Xploding Plastix – Amateur Girlfriends Go Proskirt Agents
Köszi az ajánlást, mindenképp megcsinálom
Köszi, meglesz!
A Four Tet-en és Fink-en kívül mind megvolt és JÓAK! (Nekem nem ajánlottál ribi
)
igen, kerdeztem, hogy a Toscat ismered-e mar, hogy nehogy olyat toljak, amit mar igen, es elpoenkodtad, ugyhogy kiszophatod a gecime’
Jódebakker Toscat ki nem ismeri (akinek ilyesmi a zenei ízlése)? Tejről jut eszembe, iszóg kakka:ót!
És én? :’(
Dörihari
Összetörtem.
Amit a Geogaddiról gondolok:
Nem mindennapi, egy teljesen más zeneiséget, teljesen más szerzői és értelmezési képességet igénylő zene. Ezt a zenét érteni kell! Aki azt várja tőle, amit bármilyen más előadótól, zenétől vár, az csalódni fog – vagy nagyon nagyot, vagy nagyon kellemesen. Úgy értelmezed, ahogy szeretnéd, de mégis van egy olyan saját jelentése, amit mindenképpen érzel benne. Zenei sokkhatás, ami érhet pozitívan és negatívan is – nekem egyértelműen pozitív volt. Bár mindig kevesebbre tartottam az elektronikus zenét azért, mert nem igazán jelenik meg benne élő, tényleg komoly, kigyakorlott játékot igénylő hangszer, most megértettem, hogy attól még a harmóniák, a dallam, az összhatás összerakásához ez nem szükséges. Egy külön utazásra visz ez az album – de most már értem, miért verhette meg a BoC a last.fm-en a legnagyobb formációkat is. Egyszóval, zseniális, de meg kell érteni, fel kell fogni. Nekem zeneszerzőként, szélesebb érdeklődési körrel egyszerűbb volt, de biztos van, akinek nehezebb lenne. Ettől függetlenül ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit szeretne kitörni a szürke, megszokott, unalmas zenék világából, mert biztosan sok újat fog kapni a Boards of Canadától. Geogaddi FTW!
Meghallgattam. Hát, hol is kezdjem?
Az intro vagy bevezető, vagy nevezzük bárhogy utáni dal tetszik, már ahogy. Az utána következőek halál unalmasak, ráadásul nekem úgy tűnik, mintha nem is lenne koncepció, nemhogy az albumon, a dalokon belül sem. Ezalatt azt értem, hogy a dal egyszer csak megszakad, aztán máshogy folytatódik, esetleg néhány motívum megmarad az előző részéből. Értem én, hogy geci posztmodernek vagyunk, és leszarjuk az egységet, fragmentálunk jobbra balra, csak szerintem egy ezen a stíluson teljesen kívülálló hallgatónak egyáltalán nem bejövős dolog. Persze, ki nem szarja le a kívülálló hallgatókat? Még a Dayvan Cowboy lehetne jó dal, ha nem szólna iszonyatosan szarul, már ez lehet, hogy csak a lejátszóm hibája. (Bár, nem csak egy platformon hallgattam meg őket.)
Összességében egy-egy teázós, cigifüstös, lányt elcsábítós estéhez kitűnően illene háttérzenének, de 1on1-be nem vagyok kibékülve vele.
Sajnálom.
nem mondok semmit