Archive for április, 2009

White noise

Ma megsértődött anyám, mert nem fotóztam le a csini kertjét, illetve nem úgy, ahogy ő akarta. Kiakadt és azt vágta a fejemhez, hogy én sose csinálok meg semmit, amit ő kér (nem is igaz, mert csak a baromságokat nem). Azt mondtam, hogy ennél nagyobb sérelem ne érje az életben, erre újra megsértődött.

Tudom, biztos én vagyok geci, de értékelném, ha nem az érettségijeim előtt basztatna hülyeségekkel. Utána még megteheti 20-30 évig.

Elvonósnégyes

Tegnap egyébként attól függetlenül, hogy kegyetlenül jó volt a koncert és megint kibaszottul idióta volt a három hülye, szerintem sikerült megdönteni a ZP-nek a legtöbb hülye picsa/négyzetméter rekordját. A bakfisoknak az alábbi szabályokat kéne nagyon hamar megtanulniuk:

1. Ha elkezditek skandálni a szeretett zenekar nevét, akkor teli torokból sikítozni csak akkor kezdjetek el, ha már bejöttek, különben szánnivalóan nevetségessé váltok.
2. Attól még, hogy a mi – bár már régóta nem alkalmazott – módszerünk az útban levő csajok eltüntetésére az, hogy elkezdjük őket tapizni, az még nem jelenti azt, hogy arrébbállva előreengedünk titeket, csak mert a seggünket és a golyónkat próbájátok fogdosni, vagy a hátunknak nyomjátok a melleteket. Ez nálunk nem jön be, mert veletek ellentétben nem zavar minket, ha az ellenkező nem figyelmében részesülünk. Ha rondák vagytok (mint ahogy tegnap is azok voltatok), az tovább rontja az esélyeteket a jobb helyre való jutásban.
3. Ha már minden apró történést apropónak véltek a sikítozásra, ne csodálkozzatok, hogy ha ezt megunva Lev a könyökét veti be ellenetek, illetve én hátrafordulva az arcotokba ordítok telitorokból (elég jó hatásfokkal tudom kiereszteni a hangomat, ha szükséges).
4. Ha már akkora primitív segg vagy, hogy nem megy át számodra az Egy-két-há üzenete, legalább ne rontsd a helyzetet azzal, hogy még az agyonjátszott slágerszámok szövegét sem tudod helyesen. Főleg az Egy-két-háét, de ez igaz a Borosra, a Kalauzokra, a Szerelmes vagyokra, stb.
5. Ha mindenáron a mosh pitben akarsz tombolni, de kezedben sört és/vagy cigit tartasz, gondolkodj el az életeden. Nem mindenki örül egy centis átmérőjű égési sebnek, vagy egy csuromsörös, alkoholszagú pólónak, különösen, ha éjszakára azért már lehűl a levegő.

Ezenkívül szeretném bejelenteni, hogy megalapítottam a Marsallpártot, szovjet katonai vezetők és erősítők beléphetnek ingyen, a többieknek egy csekélyke, mondhatni jelképes tagsági összeget kéne utalniuk. Politikai programunk a következő:
1. Kaját, piát, anarchiát.
2. Adják le megint a tévében a Knight Ridert, elejétől a végéig.
3. Mefi vonuljék be _önként_ az elvonóra, ahol módszeresen leszoktatják a pszichedélikus kábítószerekről.
4. Hakkni kapjon végre egy guminőt, vagy utaljuk be nőgyógyászhoz. A szűnni nem akaró PMS komoly dolog.
5. A hajléktalanok mondjanak le.
6. Legyen viccesebb a zsukovblog. De tényleg, mert ez így elég szar.

Is it own, is it wrong?

[Kazárfelügyelőúr] nincs neve, majd ha lesz valami, lesz név is, addig minek?
[Hontalan] műfaj?
[Kazárfelügyelőúr] IDM-ambient-downtempo-triphop-lounge-chillout. inkább ne kategorizáljunk.
[Hontalan] jólhangzik.
Fájl küldése: Axes – Creepy.mp3
[Kazárfelügyelőúr] ezt csak unatkozasbol dobta ossze, szerintem kurvaigeretes, neki mindenkepp
[Hontalan] hogy valtozik a vilag
[Hontalan] emlekszem mikor axesek megvettek a gitarukat es arrol szolt a blog hogy lenyomták az eccerű dalt vagy valami gunst
[Hontalan] öregszem
[Hontalan] lett barátnőd,
[Hontalan] wing tanul, ez a legkeményebb
[Kazárfelügyelőúr] :’DDDDDDDD

Suckers never play that

Megálmodtam a jövőbeli dizájnt, aki ezt megvalósítja, ember legyen a talpán. Egy Mi-24 Hind, a szárnyai alatt mélyládákkal, egy t-80-as gettóblaszterrel, egy DJ-ző, egy breakdancelő és ezeket sok-sok körülálló szovjetkatona. Meg sok festékfröcsi.

De úgyse lesz belőle semmi. :(

Ten million forms of gay positioning

1. Nem vagyok egy nyavalygós nyápic, de már harmadjára mentem vissza nyitott foggal az orvoshoz, mert a gyulladás miatt még nem akarja betömni és néha tisztogat meg reszelget rajta egy sort ilyen százasszögméretű tűkkel, amik persze nem akkorák, csak ha az ember alig bírja megállni csendben a fájdalmat, akkor igazából nem azt figyeli, hogy mekkorák a tűk, utólag pedig az elméje felnagyítja az egészet. Naszóval ezzel már tényleg kivan a faszom.
2. Befejeztem végre a Szigorúan ellenőrzött vonatokat. Kibaszottjó könyv, na.
3. Ide akartam volna valamit, csak mire bejöttem az ajtón és benyomtam a gépet, elfelejtettem.
4. Azt hiszem már-már rutinszerűen, de ismét segget csináltam a számból: az Isten Háta Mögött ténylegjó.
5. I’M YOUR FATHER, i’m your father, I’M YOUR FATHER, i’m your father.

The time has come

Gyerekek, itt az ideje punkzenekart alapítani Eduárdó Rózsa-Flores Emlékzenekar néven. Társadalmi igények, ilyesmi.

Post goes ballistic

A mai reggel tanulságai:
1. A helyes kuplungkezelésre előbb-utóbb ráérez az ember.
2. Beszarás, de úgy 30-40 évenként adódik nem egészen tíz másodperc, amikor a Deák téri metróaluljáró mozgólépcsőjén véletlenül összeverődik 10-20 ember, akik már képesek felfogni a jobbratarts rendkívül bonyolult elvét és végig tudsz hasítani a gyorsítósávon, anélkül, hogy valami agyatlan barom szobrozna a bal oldalon.
3. Az, hogy én jól nevelt vagyok te meg nő és ezekből kifolyólag előreengedlek a buszra való felszállásnál, még nem jelenti azt, hogy tetszel nekem és kelletned kell magad előttem. (Szegény csaj olyan ronda volt, hogy a L. Annamária volt-osztálytársunk egy szépségkirálynő hozzá képest, szakavatottak tudják, hogy kiről beszélek.)
4. Az Opera Minivel bejegyzést írni nem szerencsés.
5. Tegnap éjjel végre rájöttem, az Intimissimi fehérneműmodelljei genetikus úton kifejlesztett mutánsok. Nincsen mellbimbójuk, tudniillik.

In a Beautiful Place Out In the Country

Kitaláltam egy kis játékot. Megneveztem hat (jelen esetben hét, de a páros befogadóképessége és intelligenciáját tekintve majdnem azonos, így egynek számolandó) embert és mindegyikőjüknek egy albumot. Olyan lemezeket ajánlottam, amiről feltételezem, hogy könnyebb befogadni számukra. (Igen, ezért Mefi az egyetlen a mezőnyből, aki indielemezt kapott :D ) Hallgassátok meg többször, ízlelgessétek és írjátok meg a véleményeteket kommentben. Ha csak egyszer pörgetitek végig és nem figyeltek oda a zenére, akkor inkább ne is írjátok le a véleményeteket. Naszóval, induljon most a gyász, bár úgyse fogja senki sem megcsinálni, de legalább elütöttem valamivel azt 10 percet, amíg kitaláltam, hogy kiknek mit és amíg megírtam a poszt.

Axes & Dasler: Boards of Canada – Geogaddi
Balázs:
Four Tet – Rounds
Maniakus: Boards of Canada – Campfire Headphase
Mefi: Fink – Biscuits for Breakfast
sHaMaLt: Hooverphonic – A New Stereophonic Sound Spectacular
suexID:
Xploding Plastix – Amateur Girlfriends Go Proskirt Agents

All the handsome men are gay

A buzizást ugorhatjuk, ettől függetlenül 2000 legjobb klippje és egyik legjobb száma. Pont.

Over the Horizon Radar

Ne fossatok, nem jelentem be, hogy abbahagyom a blogolást, egyszerűen csak annyira széjjel vagyok csúszva etekintetben, hogy félelmetes. Nincs meg az erő, a motiváció hogy írjak, mint az látható. Majd egyszercsak lesz, addig meg böjt. Biztos nagyon sajnáljátok.

Amúgy, annyit szereplek mostanság Mefi blogján, hogy az már tulajdonképpen az én blogom. Haha, annektáltam.