Néha szar, ha az ember gyomra nehezen veszi be a változást. Hogy túl sokat réved, a múltban gondolkozva, a múltban élve. Egyébként éppen hallom a játékos cineket, Quantic – Not So Blueja szól. Azt hiszem, ez volt az első szám, amit ismertem tőle. Régi emlék, az Even if you win, you’re still living adás kezdőszáma volt. Témánál vagyunk, hiányzik a bénázós podkaszt-időszak, amikor még saját blogon futott, amikor minden ízében az enyém volt, minden gagyiságával együtt, de legalább szorgalommal.

Azt hiszem három kész, publikálatlan adás van valahol a gépemen, nem tudok velük mit kezdeni, sőt, ami azt illeti nem is találom őket. Szétfolyik az egész a kezeim között. Kurvajó érzés a régi adásokat hallgatni. Ha visszahoznám a blogra ezeket, már nem lenne ugyanaz, annak az időszaknak vége, akármilyen nehéz is ezt elfogadnom. (sweet to see things falling apart – igen, Smith & Mighty)

Néha, egy-egy pillanatban a szívem belehasad a tudatba és minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy ezek az idők elmúltak és soha-soha többé nem térnek vissza. Vannak zenék, amik szép emlékeket hoznak vissza, legyen az dübörgő francia triphop, vagy csendesen karcoló nu-jazz.

Fáj, hogy elmúltak a régi sHaMaLtblogos idők, fáj, hogy abbahagyták egyesek, fáj, hogy elsodródtam értékes emberek mellől, fáj, hogy vége a Cloneshit fénykorának, podcasttal, minden egyébbel. Fáj, hogy soha többé goldenfos, fáj, hogy kurvul el minden, s én csak ülök itt és fájok. (two fingers pointing at the stars)

Hiányzik apám, talán leginkább a bölcsessége, és az a vigyor, az a nevetés. Kinevetett, ha valamit elszúrtam, de aztán kivette a kezemből és megmutatta hogy kell. A heccelődő nevetése is hiányzik, amivel sírásig tudott hergelni, hogy aztán még jobban essen a szerető ölelése. Fáj, hogy nincs és rossz, hogy egyre kevesebbszer jut eszembe. (two fingers, showing me the way)

Összeverődött egy remek kis társaság most is, de érzem, előbb-utóbb ez is megtizedelődik majd és ugyanúgy vége lesz, mint minden másnak. De nincs visszanézés, nincs megállás, erőltetett menet van. Erőltetett menet és harc, hogy minél kevésbé sérüljünk meg, hogy emberek maradjunk.

De figyelj csak, itt egy szelet zsíroskenyér, hagymával, pirospaprikával megszórva. Ígérem, hogy mire megeszed, sokkal jobban fogod magad érezni. A maszattal pedig ne törődj és mosolyogj, mert a holnap újabb szelet zsíroskenyereket ígér.