Azt hiszem, veszek egy CANON PowerShot A590 IS-t.
Archive for november, 2008
Itt ülök egy nappal a szalagavatóm előtt, éjjel tizenegy óra ötvenhét perckor a gépem előtt, hallgatom, ahogy Bobby Gillespie száraz torokkal ordítja a fülembe, hogy “i see your autosuggestion psychology, elimination policy, military industrial, illusion of democracy” és úgy érzem hogy újra eljutottam arra a pontra, hogy erőt érzek magamban a változásra. Csak ülök és hagyom magam sodorni, hosszan, anélkül hogy akár egyet is csapnék.
Visszaolvastam hakkni posztját rólam. Mindig kellemes emlékeket csal elő és megmosolyogtat a szóhasználata. Kedvelem őt. A legkedvesebb pszichopata, akivel dolgom volt tyúkszaros életem lassan 19 éve alatt. Ő az, akivel gond nélkül szívatunk hiszékeny tinipicsákat okkult dolgokkal, akivel negyedórán keresztül képesek vagyunk wing narkolepsziáján élcelődni és órákig röhögni Lew Ashby “F-f” beszólásán (Californication nézők asszociációs előnyben, hahaha. QFT), akivel képesek vagyunk azon tanakodni, hogy elkúrt vazektómia vagy szifilisz. Vicces ember.
Tudjátok honnan tudom, hogy másfél éve először kezdek egyenesbe jönni? Újra elkezdtem csapongani. Talán van rá esély, hogy egyszer normális ember legyen belőlem, bár ezt már pár emberrel megosztottam: nem áll szándékomban megkomolyodni. Közben végigment az XTRMNTR és lelőttem az iTunest. Így mennek ezek.
Egyébként ha már így nekiálltam csapongani, írnék az iPodról picit. Imádom hogy user-friendly, imádom az iTunest, imádom a gyönyörű kijelzőt, a rázásra shuffle módot, a cover flowt. Hiányolom azt, hogy a billentésre coverflowba váltásnál nemlehet érzékenységet állítani és felbasz, hogy játék közben hogy zabálódik le az akkutöltöttség. De szeretem, a legjobb befektetésem az utóbbi évekből. Bár 30 gigával jobban meglennék, már televan, lol. No jó, az E51 is cefetül megérte, bár mára már beláttam, hogy QWERTY-vel jobb lenne, de azért így is megleszek vele még pár évig. (OMG, azelőtt sosem használtam azt a szót, hogy cefetül, borzalmas, nem?)
Visszatérve az előbbihez, holnap szalagavató és valami iszonyat csatakrészegre fogom inni magamat utána, nyár óta először. Azthiszem ez az, amire szükségem van, most.
Hogy átérezzétek a hangulatot, hallgassátok meg a Bëlga, Hülye vagy c. számát.
“Bejön nekem ez a szingliélet,
érzem a koponyámon üti már a léket”
Reggel féltízkor kelés, félóráig lustizás, felkelés, gecihidegben vezetni menés. Útközben szibériai jellegű hóvihar kitörés, enyhe parázás, a szél a kis Hyundait ide-oda lökdösés. Elmélet lediktálás, kis váltással balfaszkodás, de a végére belejövés. Lefagyások nemviccesnek találás, Szeleczki-poénokon röhögés. Hazamenés.
Gép elé épphogy leülés, anyám szobába bejövés, polccsavar behajtás kérés. Kimenés, polcállapot felfedezés, anyának szólás, hogy a polc a terhelést már nemsokáig kibírás. Vad anyázás. Rájövés, hogy a konyhai polc tartódübele kiszakadás, ismételt vad anyázás. Anyám ordítás, hogy én azonnal megoldás! Én a az összes fűszerescsüblit leparancsolás, csavarok kihajtás. Dübeldarabok csipesszel, csavarhúzóval, feszítővassal, lángszóróval kiszedegetés, másik dübel beledugás. A hatalmas lyukban dübeltűnés, harmadszori vad anyázás. Gyufásdoboz elővevés, gyufaszáldarabok beledugás, örülés. Polc, majd csavarok visszarakás, csavarok visszahajtás, stabilál állás, hangos “YAAAY” kiáltás, vad önünneplés. Kimenés, szobában örülés, anyám bejövés és kazánfolyásközléssel kevert vadanyázás mondás. Vödörkeresés, alá berakás magamat kifújás…
A történet folytatása a jövő homályába burkolózás.
Ami azt illeti, nem igazán tudom szöveggé formálni azt, ami bennem kavarog. Talán jobb is. Rohadtul nem tudom mit tegyek.
“I’m disgusted with my life and myself, but I’m not unhappy about that. How are you?”
Köszönöm kérdéseteket, jól vagyok. Egy kiadós influenza közben és egy depiroham után, úgylátszik fizikailag és lelkileg is elkezdek kimászni a gödörből. Sokszor elkiabáltam már, nem is igazán hiszek a dolog sikeres kimenetelében, de azért igyekszem.
Mivel napok óta mást sem csinálok, mint alszom, olvasok és a gép előtt rohadok, így lassan ismét a végére érek a teljes Mole-saganak. Azt hiszem, szerdán már elbattyogok valahogy az iskolába. Lassan itt a szalagavató és talán (remélem) felvesznek az ÁJK-ra is.
És most pedig engedélyezek magamnak egy kis intellektuális züllést és megnézem a Hazárd megye lordjait.
A helyszín egy füstös pesti krimó, legyen mondjuk a Szimpla. Odakinnt már javában dühöng a tél, a csatornafedelek gőzölögnek, a hajléktalanok csendben halálra fagynak, az ablakokra ráfagynak a vízcseppek. Hőseink évek óta barátok, abból a fajtából, akik fél biccentésekből értik egymást, félszavakból asszociálnak közös poénokra. Abból a fajtából, akik megmondják egymásnak a véleményüket, mindenféle szépítés nélkül. Ismerik egymás minden egyes rezdülését. A háttérben a Massive Attack Dissolved Girlje szól. Egyikük előveszi a piros Marlbit, rágyújt, hosszan szívja horpadó homlokkal, majd kifújja, vár egy picit s csak ennyit szól:
- Hallgatlak.
- Te is tudod mivan. Lelépett az első nehézségek láttán. Nekem fáj baszdmeg, hogy négy hónap után annyira sem képes, hogy a kisujját mozdítsa. Pedig a dolognak lett volna jövője. Megfutamodott.
- Az, hogy te már az esküvőt tervezgetted, nem jelenti azt, hogy szerinte is volt.
- Te ezt úgysem érted baszdmeg. Nem láttad a szemeit. Benne volt minden.
- Jaj, menj már ezzel a stars in her eyes dumával. A popszakma bekaphatja. A nők mesterei a hazudozásnak és ezt a sztorit mindketten többször beszoptuk. Komolyan vicc, hogy lassan 19 évesen játszod a kapuzárási pánikos diplomatát. (nagyot szív a koporsószegbe, majd elpöccinti a hamut) Tudod, utálom az ilyen foshányadék közhelyeket, de előtted az élet baszki. Nem rágódhatsz egy életen át egy éretlen kis tyúkon, aki kipróbálta rajtad az oroszlánkörmeit. Szedj fel valami könnyűvérű ügyvédhallgatót. Hallottam róluk sztorikat.
- Tudod nem is az fáj, hogy vége. Hanem az, hogy neki csak ennyit jelentett az a majdnem fél év. Hogy ilyen könnyen eldobta azt, ami nekem mindent jelentett.
- És akik utána voltak? (a hifi a Tek-9 We Are Getting Downjára vált)
- Ugyan már, nem várhattam el tőle, hogy végigcsinálja velem azt. Senkitől nem várhattam el, különösen nem ilyen rövid idő után és ilyen fiatalon.
- Bullshit. Egyszerűen csak mártírkodni akartál. Be akartad bizonyítani, hogy egyedül is végig tudod csinálni, mert hős vagy. Pedig faszt! Ugyanúgy tönkretett téged, mint bárki mást eddig a történelem során és jó lett volna, ha akkor van melletted valaki. Ezért játszod most a haldokló lelkisérültet. Ezt kéne már felfognod, nem vagy különb. Mindannyian sérültek vagyunk a magunk módján. Megint csak a kurva közhelyekkel tudok csak jönni mindannyian követünk el hibákat. Te viszont túl sokat agyalsz rajta, ahelyett, hogy élveznéd a fiatalságodat. Amíg tudod. Amíg van.
Pillanatnyi csend áll be a beszélgetésben, egyikük szórakozottan karikákat pöfékel a cigifüstből, másikuk elgondolkozik a hallottakon. Odakint egyre cudarabb hideg lesz, immáron csak a legelszántabbak és a hajlékonyok vannak a szabad ég alatt. Egy sánta kóbor kutya ugrál végig a Kertész utcán. A zene, mintha csak cigarettázó hősünk gondolatait olvasná, Amon Tobin Stoney Streetjére vált.
- Vegyük azt a kutyát. Fázik, sánta, nincs ki szeresse, nem kap enni, és te panaszkodsz itt nekem?
- Jaj ne legyél már demagóg baszdmeg, ilyenkor mindig ezzel jössz. Nem összemérhető egy állat szenvedése egy lelki válság. Tudod néhanapján attól fosok, hogy ez a sok elfojtott érzelem valami komoly betegséget okoz majd nekem 20-30 év múlva.
- Például?
- Például rákot baszdmeg. Tudod jól, hogy anyai ágon hajlamos vagyok rá és hát, a másikon elméletben nem, de mint tudjuk, a közelmúlt eseményei sok mindent megváltoztattak, az ember sohase tudhassa’.
- Tudod, ha rászoknál a herkára, akkor sem lenne ennyi fölös parád. Ha nem rágnád magad ennyit a dolgokon, nem keletkezne benned feszültség. Az elfojtásról meg annyit, hogy emlékszel az utóbbi néhány évben olyan alkalomra, amikor én nem álltam rendelkezésedre, hogy kisírd bármilyen nemű bánatod, aggodalmad, egyéblófaszod?
- Nem.
- Erről van itt szó. És most pedig fizessünk és menjünk.
Azzal kifizették a sört és hazamentek.
Voltaképpen kicsit azért valahol szíven ütött a Cloneshit halála. Mert, bár valljuk be csak TRN vonul vissza az írástól, mégiscsak ő a cica lelke. Ha w_l kapcsol és elkezdi ontani a podcastokat, talán nem veszem ki a readerből, bár erre igen csekély az esély.
A másik fő motiváció a bejegyzés megírására hakkni utolsó kommentje volt, amely szerint haldoklik a blog. Ami azt illeti, tudnék én naponta is írni, csak mindenki rohadtul unná minden nap ugyanazt a rinyát. Ebben majdnem teljesen biztos vagyok. Kellene kreatív kontent, ez sem vitás. Jelenleg az alkotói válság jellemzi a legjobban az állapotot, ami a mediakorps szerkesztőségében uralkodik, de bízom benne, hogy vége lesz, ahogy a korábbi, hasonló kríziseknek is vége volt előbb, vagy utóbb.
Van pár tervem a jövőre nézve, hál istennek, legalább az életem ezen része rendben van. Próbálom a kreativitásomat valamiféle tartalomba fordítani, ami vagy itt, vagy máshol fog megjelenni (mostanság szokatlanul aktív a remote is, egészen termékeny vagyok).
Ismét Sweet Sweetback’s Baadasssss Song klasszikus idézetét tudom felhozni saját mentségemre: “Jön még a büdös nigger behajtani egy-két tartozást.”
