Így 6 hét nyüstölés után elérkezettnek láttam az időt, hogy megosszam a tapasztalataimat az új Nokiámmal kapcsolatban. Hosszas várakozás előzte meg a beruházást, magyarul: gecire vártam már.
Első benyomások
Elegáns, vékony, első látásra süt róla, hogy bizniszmobil. A cég elméletben azoknak szánt a mobilt, akik helyhezkötöttség nélkül akarnak sokat netezni, emailezni és a flottába integrálhatóság is nyilván fontos szempont volt.
Összességében:
Hosszúkás, elegáns forma, fémborítás és hűvös külső jellemzi. Meglehetősen vékony, iszonyat jól simul a kezembe. A hátlap egyetlen nagy hátránya, hogy egy CSI ügynök a gatyájába élvezne tőle, konkrétan ami ujjlenyomat nem látszik meg rajta, az nincs is. Sokan panaszkodtak arra, hogy a felső funkciógombok túlságosan vékonyak, nekem másodjára-harmadjára sikerült megszoknom, azóta egyszer sem nyomtam mellé. A célszerűség jegyében majd’ minden fontosabb funkció külön gombot kapott. A rozsdamentes acél keret miatt kicsit nehéz, de én amúgy sem szeretem a túl könnyű telefonokat, jóleső érzés az, ha érzed a súlyát a zsebedben (egyébként 100 grammtól senki zsebe nem fog leszakadni). Az oldalsó gumibevonatú gombokat kicsit nehéz benyomni, amit a POWER esetén megértek, a hangerőszabályzó gombok esetén azonban néha kibaszottul idegesítő, de mivel ritkán használom őket, annyira nem zavar. A mikrofonnémító gomb viszont kifejezetten hasznos.
A géppel a miniUSB és a Nokia Pc Suite (meglepően jól használható szoftver) segítségével szinkronizálható, ismeri a 3G, HSDPA, WLAN 802.11a-b-g, GPRS/EDGE szabványokat. A teljes 3G orgazmushoz hiányzik azonban a második kamera, mert bár én nem használnám a videotelefonálás funkciót (ami az egy kamera ellenére elérhető lehetőség), sokan hiányoljni fogják. A négy gigás SDHC-val, amit vettem hozzá, kitűnően együttműködik, villámgyorsan kezeli. Hardver tekintetében a Nokia leggyorsabb, ARM 11-es 369 MHz-es órajelű processzorja feszül, ami érződik is rajta. Nem tököl, hasít. Csak az Symbiannak 96 Mb RAM áll a rendelkezésére ezenkívül még 130 van a többi programnak.
Két apróságot emelnék ki.
1. A keypad a zsúfoltsága ellenére is kitűnően kezelhető, a háttérvilágítása fényérzékelős, ha világosbanvagy, a gombos rész backlightját lelövi, hogy kevésbé vigye az akksit.
2. Van egy kis fehér led a kijelző tetején a hangszóró mellett, ami jelez minden fontosabb eseményt (nem fogadott hívás, új email, új SMS) folyamatos villogással.
Engem az ilyen apróságokkal lehet megvenni.
Egykét apróságtól, a második kamera hiányától eltekintve majdnem tökéletes telefon, amit a Symbian alkalmazásgazdagságának is köszönhet. Konkrétan már torrentklienst is találtam rá.
9.4/10
Nem Mini-USB?
Kíváncsi lennék rá. Teljesítményben lehet, hogy megverné a szifont (jó, mondjuk a szifonban 600 Mhz-es proci van), viszont a szifon tuti győzne kreativitásban
Ja, tegnap is cigányt ölt vele a haverom, szembetükrözött egy tanárt, alátámasztott egy asztalt, posztolt a jszp-re, ja és visszaverte vele egy idegen faj támadását, a beépített rádióadással zavarva a kommunikációt, majd az ujjával rajzolt furcsa vécépapírból elkészített gépfegyverrel megölte a maradékot.
Kreativ, persze.
az lehet, hogy 620-as ARM proci van az iPhoneban de csak 412-es órajelen fut, mert le van szabályozva.
persze hogy mini, csak mindig keverem a kettőt