Ma pedig kimentünk Levvel a Vasúttörténeti Parkba, megnézni az első Bringaexpót. Kicsit érezhető volt rajta az esetlenség, az első alkalom bája. Ment a töketlenkedés, de azért végsősoron láttunk érdekes dolgokat is. A Merida fejlesztései érdekesnek ígérkeznek, kár, hogy nem az én pénztárcámra vannak méretezve. A Kona Kula Supremen és Kula Deluxeon röhögtünk egy sort, de azért eljátszadoznánk velük egy jó ideig. Vannak képekek is.
Archive for március, 2008
Bye-bye Miss Röfi. Koalíciós válság. Megmondom őszintén, szerintem egy kisebbségi kormányzást nem bírnának el Fletóék sem. Nem bízom a Fideszben sem. Kormányváltás esetén, meg lesznek büntetve azok, akik a szemünkből kilopták a kontaktlencsét? Nem! Szankcionálva lesz az ország kiárúsítása? Persze hogy nem. Ugyanaz fog menni, mint eddig, csak tarkán. Lopni fognak ők is, a politikus ilyen.
1998 és 2002 között legalább úgy loptak, hogy ment a szekér. Innen már nincs visszaút. Az egészségügyi reform az utolsókat rúgja. Ahogy nézem, a koalíció is. Gyurcsány ülve osztja az észt. Hőn szeretett kormányunk igyekszik a már megbillenő, süllyedő tengerjáró orrába tolni, amit kiloptak a hajóból. Orbán csak a száját tépi, a rendszerváltás céljairól, a szociális programról, meg az Erős Magyarországról. De amikor cselekedni kell, ugyanúgy fog kussolni a vackán, mint az utóbbi hat évben mindig.
“Tetszettek volna forradalmat csinálni”, ugye Antall bácsi? Nem tetszettünk. Most akkor azt várják, hogy kussolva tűrjük, hogy ugyanaz a kibaszott tolvajbanda lop meg minket, mint a gengszterváltás előtt. Ne legyenek illúzióitok. Akkor lesz itt más világ, ha ezeket bilincsbe verve viszi el a jelenleg őket kiszolgáló rendőrségnek csúfolt kiegyenesített kaszákkal harcoló parasztcsorda. Ismét aktuális lett a régi vicc:
Mi különbözteti meg a törő-zúzó tüntetőt a rohamrendőrtől?
???
A jelvény.
Amilyen birka a magyar, lesz többbiztosítós rendszer, mert ugye az a hollandoknál is bevált (arról persze mélységesen kussolnak, hogy a hollandok most próbálják rohamtempóban menteni a menthetőt), valahogy megsarcoljáka kórházi napidíj, a vizitdíj és a tandíj helyett is. Máshogy fogják hívni. Hiába ordítanak telitorokból, kifulladásig az egészségügyi szakértők, a szocialista vonat csak tovább zakatol a semmi felé. A vészfék pedig bedöglött…
Megmondom őszintén, eddig nem volt bankszámlám. A mai napig nem is vágytam rá, de ma elérkezettnek láttam az időt, hogy regisztráljak a Google AdSensere, az pedig kényelmesebb számlával. A helyzet az, hogy marhára fingom sincs róla, hogy hol nyissak, milyen összegeket kérnek el tőlem, stb.
Hol érdemes nyitnom? Milyen kártyát kérjek? Hol a legkisebb a kezelési költség? Milyen nagyságrendűek ezek az összegek? Nektek hol van, és megvagytok-e vele elégedve? HALP MEH, PAOPLE.
[Update, 20080328-13:52]: Igényeltem OTP Lakossági Juniort. On-line. A darazsas fotóm van rajta.
Akikre a magyar zenei életben érdemes odafigyelni, mostantól:
Tape Underground – Elképesztően jó elektronika, dögös villanyos gitárral felturbózva, s bár sokan máshogy gondolják, szerintem a szövegek sem rontják el az összképet. Közelér c. számuk egy tökéletes indítószám lehetne egy éjszakai podkaszthoz. A Grundaktív írása az albumról.
Katan – Alapvetően népzenei motívumokat a modern sample alapú elektronikával keverő, hiánypotló zenekar. Zseniális, reggae-like első maxijuk, a Gyűrűdal telibetalált. “Jobbra balra sirítem a gyűrűmet.”
Beat Dis – Dögös, Portisheadre és Massive Attackra nyomokban emlékeztető, de már kiforrott saját hangzásvilággal rendelkező triphop formáció. Pirospont, hogy egy regisztráció ellenében az egész debütalbumot beszerezheted, teljesen ingyenesen. A Keep Still gangsztarappes és a Just Like kicsit árenbísebb hangzása a női vokálokkal zseniális, a Criminalról pedig a The Herbaliser jut eszembe.
Bijou – Emlékszem, egy éjjel nem tudtam aludni, így tehát bekapcsoltam a rádiót. Mikor meghallottam a zenekar nevét, már nyúltam volna a távirányítóért, hogy a radio caféra kapcsoljak, de ottragadtam. Nem bántam meg. A Bijou Tánc c. száma az év egyik, ha talán nem a legszebb magyar száma.
Akit pedig már ismerhettek, de sajnos nem kap elegendő figyelmet:
Dj Bootsie – A Zagar scratchmágusának zenéit még az Ugarfreee Vol. 1 válogatásról ismerhettem meg, ahol olyan nevekkel került egy korongra, mint Yonderboi, Zagar, Miraq vagy Virgács. Közreműködött az eddigi Zagar albumok, illetve Yonderboi Shallow and Profound c. korongjának elkészítésében. A Sword Removed musthear tétel.
Realistic Crew – A magyar kísérleti hiphop vezércsapata eddig méltatlanul kevés nyilvánosságot kapott, ám kijött az új albumuk, 2009 talán első magyar lemezeként, Overcome címmel. Az első duplaalbum hangzását viszik tovább. Musthear tételünk tőlük, a Chabz által kevert Evol. Az általam annyira szeretett Amon Tobin-féle hangzás náluk érvényesül a legjobban a magyarok közül.
Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.
Süt kinn a nap, fújdogál a szél. Punnyadás.
Letöltöttem, megsasoltam. Nagyjából másfél órás nyüstölés után az alábbi vélemény kristályosodott ki bennem:
Az utolsó Windowsos Safari-verzió, amit kipróbáltam, finoman szólva is molyfosra emlékeztetett harcérték szempontjából. Botrányos CSS kezelés, állandó fagyogatások, sőt volt, mikor install után elindítani sem engedte magát. Ez a múlté. Tökéletesen letisztult formavilág, gyors böngészés jellemzi a 3.1-et. Félelmetes, hogy mennyire sokkal jobban kézreáll a Bookmark Bar, mint az Opera Speed-dialja. Próbálgattam, berakosgattam a frekventáltabban látogatott linkeket, abszolúte praktische fícsör. Átlátható, nagymamatanítgatós böngészőről beszélünk: semmi fölösleges funkció, just works.
Pro:
- Bookmark Bar
- Letisztult dizájn. (Appletől mondjuk az baszna be ha nem letisztult dizájnnal hoznának ki valamit.)
- Bár a sokak által világba- és netrekürtölt insanely fast jelző nem a leghelyénvalóbb, azért hasít rendesen. (Az Operát ugyan nem, de az IE 7-et, 8-at és az FF-eket könnyedén kenterbe veri.)
- A transzparens felületek valahogyan szebbek is, átlátszóbbak.
- Fejlődött a CSS kezelés, sőt, ha igaz a CSS animációkat is támogatja.
Kontra:
- Gyér plugintámogatottság a Wines verzióra. (Ebből következően az adblocking ugye aggályos.)
- Nálam valamitől meglassultak a JSP-s és flashes oldalak a Bookmark Bar feltöltése után. (Nagyjából 15 perces szenvedés volt, mire addolni tudtam az iwiw kezdőlapját, de sikerült.)
- Még mindig nem olyan gyors, mint amilyen lehetne.
- Még mindig nem teljesen ugyanaz funkcionálisan, mint a Maces verzió (ezt kicsit vevőcsalogatásnak, vagy inkább -szopatásnak értékelem Cupertino részéről.)
- Még mindig akadnak idegesítő bugjai.
Nem vagyok teljesen lenyűgözve, de tetemes a fejlődés. Hatvanöt százalékot kap az értékelésnél, de csak mert jó napom van. Ha bal lábbal keltem volna fel ma reggel, lehet hogy csak 30%-ot kap. – 65%
Azoknak, akik még tartják a régi szokásokat és holnap elmennek locsolkodni, a ZsuKov.MediaKorps szerkesztősége az alábbi, főként politically incorrect locsolóverseket ajánlja:
Jó reggelt, jó reggelt,
Gyönyörű tavasz van,
De nem ezért vigyorgok,
Hanem, mert bebasztam!Én kis demszkigabi vagyok,
örülök, ha tojást kapok.
Ha a nőm vagy, ne légy zabos,
jobban jársz, ha pofád lapos.
Közpénzekből mi nem lopunk,
megtiltotta maocetung.
Esernyőmet megforgatom,
kék a kölnim, rádlocsolom.
Szabad-e vízágyúzni?Kiszolgálunk,
népet verünk,
Gyurcsány velünk,
ki ellenünk?
Szabad-e vízágyúzni?Zöld erdőben jártam,
Atombombát láttam,
Fel akart robbani,
Szabad-E urópa.
Illetve egy felettébb gyenge, szellemtelen saját költés.
A Gébicsben eszperszóban jártam,
Karthauzi Allokál-Dimitrij Szultánt láttam,
megállította az önvédelmi villamospótló járat.
Szabad-e locsolni?
Most nyavalygós, savanyú poszt következik, ha nem érdekel, skip it.
Régen elkezdtem foglalkozni a gondolattal, hogy podkasztot fogok szerkeszteni. Gondoltam, van olyan zenei knowledge a birtokomban, hogy össze tudjam hozni. A nyögvenyelős indulás (háromtrackes, marhára nem passzoló adásnak kínomban adtam az Art of Chaos címet, azért, mert baszottul nem állt össze egésszé) után lassacskán elkezdett alakulni a dolog. Egy-kettő adást egész sokan meghallgattak, sőt még tetszett is nekik. Aztán elkezdett bővülni a zenetáram, sorra repkedtek az ötletek az agyamban, aztán eljött a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy ki kell lépnem a többiek elé. A v1rush.net affér után ezt az alkotási vágyat féléves szünet után a remotelifeon élhetném ki.
Igen, jól látod: feltételes mód. Anno örömet okozott az, hogy alkotok valamit, amit mások véleményezhetnek. Én csak ilyen vagyok, vágyok az emberek véleményére. De egyre gyakrabban merül fel bennem, hogy tulajdonképpen mi a kankós lófasznak csinálom én ezt? Érdekel ez valakit? Megéri azért, hogy néha-néha, amikor valaki kommentre ragadtatja magát bepötyögje, hogy nem az én stílusom? (Erről tudnék írni egy külön bejegyzést, mert ez is egy kurva nagy faszság, egy normális, egészséges embernek nem stílusa van, hanem ízlése. Csak én vagyok ilyen fasz, hogy ugyanúgy meghallgatom a jazzt, elektrót, DNBt, hiphopot, black- és trashmetált, altert, indiet, ambientet? Ha igen, akkor nem szóltam.)
Voltak már ilyen hullámvölgyeim, aztán másnap ugyanolyan örömmel raktam össze a következő adást. Lehet, hogy holnaptól ez nem így lesz? Valószínűleg nem, de az már sokat megmutat, hogy eljutottam odáig, hogy bejegyzést is írok róla. Meg minek csináljam? Itt a sok utód, például keppi zseniális mixtapejeivel nem vehetem fel a versenyt.
Csak ennyit szerettem volna mondani, meg azt, hogy FASZOM. Kérem mosmá’ tényleg kapcsója ki.
Ha érdekel, hogyan lehet összemixelni az alábbiakat:
Dimmu Borgir, Aphex Twin, belezős goa, Frank Klepacki, psytrance, Cradle of Filth, SOAD, Korn, noise ambient, hardtechno, Feenoochez, Akkezdet Phiai, szurbahar- és szitárzene, akusztikus drumandbass, Kaukázus…
Akkor érdemes hallgatnod az MR2-t éjjelente éjféltől késő hajnalig. Nem tudtam húzni a lóbőrt, benyomtam a rádiót és elég érdekes összeállítás ment. Ma hajnalban ismét benyomtam kísérletből, ismét El Horto adása ment. Ilyen jellegű szeteket még nem hallottam sehol.
Just for kicks, ha te sem tudsz aludni.
(Ez volt itt a reklám helye.)
Kis késéssel, de végigtoltam ma a COD4-et Lev jóvoltából. Az első néhány benyomás: HOLY FUCKING SHIT! Elképesztően bitangjójáték. Ha két éven belül csinálnak jobbat, le a kalappal.
Négy és fél óra volt recruiton, de úgy, hogy közben Lev röhögtetett, meg el is basztam néhányszor. Ezért mondjuk harcsy, de az a négy és fél óra! OMFG! OMFG! OMFG! Legdurvább. Sírok, toporzékolok, ordítok baszki. Még lehetett volna 4-szer ilyen hosszú.
Nem tudok semmi mást elmondani, kérem kapcsója ki.