LOST: Újra elkezdtem nézni, főképpen azért, mert a Criminal Minds most szünetel, így a House és az Alias közti űrt nem tudom mivel kitölteni. J.J. Abrams for teh win, ugye. Alapvetően még mindig ugyanaz a bajom vele: túl sok a ködösítés, túl sok a rejtély, és ahelyett, hogy megmagyaráznának egyet, behoznak még kettőt. Meg az is, hogy azt érzem, hogy az íróknak kurvára fingja sincs, hogy hogyan fogják befejezni a történet. Tisztára, mint anno az X-aktáknál.
House MD: Nonstop nézem, anyám is függővé vált. A doki szerda estéink felvillanyozója. Dramaturgialiag, képileg, mindenhogy tökéletes. Talán hosszú ideje az egyetlen ilyen sorozat.
24: Leálltam vele egy ideje. Tudom, szentségtörés, de inkább megvárom, amíg leszinkronizálják, aztán nézem tovább. Részleteiben fokozatosan romlik a színvonal, amekkorát ütött az első két évad, akkora csalódás volt az előző kettőhöz képest a harmadik. Bár Kiefer papa lazán elviszi évekig a hátán az egész sorozatot. Ja és Carlos Bernardot visszahozni mint főgecit, remek húzás volt.
ALIAS: Sidney kalandjait továbbra is nézem, egyre jobban csavargatják a sztorit. A negyedik évad negyedénél járok, kábé. Weiss és Nadia közti szerelmi szál jó humorforrás, Miszisz Brisztó pedig egyre jobban utálja a sorozattörténelem talán legszimpatikusabb gonoszát, Arwin Sloanet. Dramaturgiailag most, hogy a Rambaldi-saga kifújt, talán haloványabb, de még mindig bőven bennevan a zseniális kategóriában.
ER: Szünetel. Carter távozásával a sorozat elvesztette a legkarizmatikusabb figuráját, azt, akinek érkezésével a sorozat gyakorlatilag elkezdődött. Bár az írók igyekeztek a főszereplő alakját Kovacra áttolni, sokan (köztük én is) fájlalják a régiek hiányát.
Grey’s Anatomy: Szünetel. A sorozat fokozatosan tartja az első szezonnal beállított magas színvonalat. Kicsit érzelgős, ám jóval többet lehet rajta nevetni, mint a Vészhelyzeten, vagy más kórházsorozaton (Kivéve persze a Dr. Houset, és a hamar hamvaiba hullott Dr. Vegast). Olyan a GA a sorozatok között mint egy aranyos kismacska. 
CSI: Az eredeti Helyszínelőket a hatodik szezon végén cancelloltam a túlterheltség miatt, pedig egyértelműen ez volt az a sorozat, ami megindított a sorozatbuziság felé. Bár a hatodik szezon remek (az ötödik szezonzáró, Tarantino által rendezett Síron túl (Grave Danger) c. duplaepizód egészen egyszerűen döbbenetesen jó) volt, egyszerűen sok volt nekem ez a három sorozat. Egyértelmű, hogy amint mind kijön DVD-n, instant get.
CSI:Miami: A CSI:Miamira Speed halála után untam rá, egyszerűen már túl kevés volt a hangulat Horatio néha már-már idegesítő bölcsességeivel. Ja és hát a szociális érzékenysége is néhol már a pofátlan álszentség határát súrolta. Azért a DVD-s beszerzés itt is befigyel majd.
CSI:NY: Na ez volt az a sorozat, amit jobban át kellett volna gondolni. Bár Mack Taylor és Danny Messer figurája jól ki volt találva, a többiek talán kicsit túlságosan elnagyoltak voltak. Hosszú ideig néztem néha nyögvenyelős, néha remek sztorijait, lassacskán rájöttem, túl kevés ez az eredeti szériához, de még a Miamihoz képest is. Idővel egyre kevesebb lett a jó sztori/epizód és a nyögvenyelésnek sírás a vége, nekem meg nem volt zsebkendőm. Az eyecandy Vanessa Ferlito felgyújtása/kiír(t)ása/szénnéégett holttestének mutogatása volt az utolsó csepp a pohárban.
Criminal Minds: Egyszerűen csak szeretem. Gideon és Reed, de még Morgan is kedvelhető karakter, nem is beszélve az enyhén tehénoid anyatigris számítógépes szakiról, Pénelopéról.
Tűzvonalban: A meglepetéssorozat. Mivel az SG a magyar 24 klónként harangozta be, teljesen másra számítottam. A második szezon negyedénél tartok, és egyre jobb, az írók fokozatosan beleszoknak a szerepükbe. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de Bordás a Sig Sauer helyett kalapáccsal bassza szét a rosszfiúk térdét. Van benne valami megmagyarázhatatlan, ami jóvá teszi.
